Emlékszel? Volt idő mikor vártad,
hogy szádra csókoljam a remegést.
Már nem írok. Kerül a szerelem és bánat
sem érint már. Meguntam. Emel és
zuhanni tanít a sors míg kegyelten napok
közé zár némi megalkuvást és álmodni hagy
- érzem még az illatod, tudod ? -
belém tapos törvény, parancsolat
és én tanulok. Mérlegelem Valós és Lehetséges
értelmét, patikányi varázslatot ráolvastam
már kimúlt emlékeimre mikor az álmok felrepedt
közeiben felsejlett a vágy - kiüresedett nyomomban
a végtelen porlik csupán.
Törött üvegekről tükröződnek üzenetem szilánkjai
mindenki látja de csak te érted bután
fogalmazott érzelem-hordalékaim.
Mondhatnám, bizonygatva mennyire hiányzol
írhatnék még tépelődőn, vádolva képzeletet,
világot és ülhetnék is esténként lépcsőfokon
titkos találkozót, tiltott csábítást remélve
de nem teszem. Fölém nőtt valami nagyobb hatalom
alázattal viselt büntetésem ma letelt
és én már nem akarom
magamban tartani többé a lelkedet.
