Láttam levélre száradni a hajnalt
hajlott hátú
reggelek közé szorult
üres
éjszakákat,
bámultam
szótlan lassúra korholt lépteid
kábult
öntudatban hajoltam
a percek alá
míg végre
felemeltél.
Szürkére
kopott tekintet
más időkből
kirepedt lelkét
oltottad szemem
bogarába
és én adtam
otthont
ölelve tartott
pillanatnak
- ölemben,
két kezem közt
font
imák lüktették
ritmusát újnak
- talált
szerelemnek.
Csók volt az
első szó számnak
ébredő szádtól
feszít a szükség
rosszul
használt
mondatok üres
térben
gondolatlan féltés
és ránc
tehetetlen
dühbe vésve
mert meg
akartam felelni bármi áron!
Nézlek és már
nem félek
elillant
bajnokai a zsarolásnak
lábon
kihordott halál - elmúlt sötétségben
maradt
minden
gyászruhám.
