Kérdeztél...
Az ölemben
lüktet a pokol és a menny
kezeim között
imádság minden mit a
perc kimért és
a szám, hidd el
reszkető
szavakat szül szádba
minden
mozdulata... édes és sós
könnyet.
Kérdezted milyen ha szeretek?
Ajkaim közé
feszül a szó
és kéri halálát
a kín, mert enyhülésre
csak a pokol
tüzén marad lehetőség.
Nem engedlek
míg izmaidban feszül
az élet és
remegő ujjaid belém
nem markolják
jutalmam. Keserű
reggel
ébredését hígítja serkenő vérem,
lassú ritmussá
csillapodik az idő.
Várok,
tisztuló szemedben
hajamból
csusszanó ujjad végéről
remeg a
kísértés. Húzz öledbe szótlan,
hogy forróm
melegítse didergő lelkedet
hidd el,
szárnyaim takarnak majd a
kíváncsiak
elől. Cserepesre
zihált szád
szélére csupaszom tapad.
Felsértett
vágyaid hagyom, bújják
zugaim
rejtekét, titkokat
suttog minden
apró ránc.
Lélegzeteddel
kelek, tánc az ölelés
lassú
kegyetlen forgás, tartani tempót
és hallgatni
felszakadó sóhajod, a kell még
követelődző
íze elemészt. Ujjaim karodon
felejtik a
tegnapot, felolvad minden álom bennem
ha
eszméletlenre akarsz csitítani.
Ösztön és
alázat hajlít eléd, meg nem
értett sorrend
nyűgöz felejteni
szüzeket...
felbosszantott önbecsülés
ránt mélyre,
hogy fuldokoljak saját
felnagyított
keserűmben, pedig én
csak
felcsókoltam, mit szavad kínált
és lám,
belefutottam valami bizonygatásos
procedúrába,
én vagyok kinek combjai hoznak
enyhülést
felbőszült egódnak és leszek bájos
csábítója
minden kábító szavadnak.
Megfertőztél!
Embertelen a
kín, várni hogy szeress,
érkezési
sorrendre bízni, talán leszek jobb
talán
megtalálod bennem az elveszett,
eltékozolt
nőt... feladnom?
Nem lehet.
