Lehetetlent kérsz. Mindig valami ősi, belém
kódolt
ólomnehéz szokást vagy tanult jutalmam
változtatnád -
hiába, de benned nem nyugszik a lélek, még
akar, még kell
nyomorítani lelkemen minden nap,
minden szóval,
minden érintéssel, csak hogy nyugalom
nélkül
álomtalan gyűrjem magam alatt az éjszakát.
Fekete és
fehérből ismétlem százszor rágott
imám, nekem
vásárolt bókjaid alól kérve feloldozást .
Ütsz és
megszólsz, sírsz és elveszel - persze csak értem,
hogy tudjam
mennyire jó nekem az élet, pazarló
boldogságom
elszórtam kóborló kutyákra, mértékkel
kortyolt
szabadságomba beleköptél, hogy fájó
hétköznapjaimban
csillapítsd égő szégyenem...
Nem vagyok
erős. Nem vagyok csak hús és vér.
Jó kezdés
reggeli kávé mellé erőszakolt szerelem,
estére más
illatából mocsokkal fűzött ölelés.
Igazad van.
Megint kesergek, ezerszer kért bocsánat
sem mossa le
bőrömről a rengeteg hazugságod szagát!
Én akartalak
szeretni és társ is voltam míg kitartottak
az évek, de
nem voltam elég. Nem voltam elég jó. Már.
Most
kitaposva, mint öreg cipő az utcai szemetes fedelén
- valakinek
még jó lesz - várom, hogy valami új nyíljon
és legyek még
valakinek jó...
