Nincs

Én úgy akartalak szeretni, hogy fájjon a nincs

és akartam olyan jó lenni, hogy ne kelljen más

és talán jó is voltam egy ideig

de ráuntál arra, hogy mindig fáj...

Mint a fák

Amikor 

mozdulatlanná lesz a fájdalom

és már nem akarsz jobb lenni,

nincs 

találomra választott lehetőség,

vállalt irgalom és nem akarsz szánalomból

kedves lenni velem... nos 

eljön talán az idő, hogy felnőttként kezelsz 

majd nem csak szerelemben, 

s leszek más, mint örök gyűrű az ujjadon 

de társ és vállalod

lélekben is - kitart mert akarod,

az egész, 

te meg én

és a féltés már nem korlát

tartani mástól féltékeny órát

tiporni a küszöb elé

vajon vár-e ölelés...

Láthatatlan kezek emelnek

majd hagynak óvatlan szemeknek

zuhanni, recsegő nevetés váj

árkot, szem alatt karikákban áll

a sok kialvatlan sértés és nem tudom

lesz-e még alkalom

nyugodni, még a béke előtt, hant alatt.

Még nem búcsúzom, van még hanyatt

vetett hanyag önuralmam meglépni 

fáradt utolsót, szemből mosolyogni

akkor is ha fáj.

Elrobognak mellettem a napok, mint fák

a sínek mellett csak maszat a jelen

teljes emberségem vigasz nincstelen

éjszakáimnak. Szeretlek és akarom

még fogni a kezed, míg ujjamból

az utolsó szorítás el nem illan.

Hármasban

Kell valami új, valami angyali, valami üdvözlet

kell még egy ölelés, egy hang ha tévedtem

egy szó a vigasz zöngétlen ízével és kell még

egy csepp, egy könny, egy illetlen kérdéssel és

hagyni fogom majd, hogy találjon, feleljen arcátlan

pirítson ha kell simítson ne fájjon, maradtam

kelletlen és akartam holtomig de rosszul ítéltem

haraggal fordultam, neveddel ébredtem míg egy más

fészkelt ágyamban, tudatlan, megéltem talán száz

is volt, el nem csókolt, hiányzó percekért, térdeplő 

bocsánat, sosem volt estékért...

Még nem

Megöregedtem.

Mégis, szerelemre vágyok

olyan igazi kamaszos hévvel

udvarias körök után rajongó

öleléssel, hogy sírva köszöntsön rám a reggel,,,

néma esték után valahogy

elfásult bennem a lélek egy része

de nem adhatom maradékom 

a sötétségnek.

Még nem.

Hittem

Azt hittem tudod már milyen romantikus vagyok ,

de te csak szajkózod,

hogy nem érted mit takarnak a szavak. 

Hidd el csak azt amit írok, csak azt.

Betűk végtelenjébe kódolom képzeletem

- sírni már rég nem tudok -

és hagyom hogy fojtson a gondolat: te tényleg

nem tudod ki vagyok!

Komolyan nem látod csak combom bőrét,

kitakart szégyenem ébreszti vágyad

míg a szavak romlottan nyögik utolsó hangjukat, és 

én még mindig nem értelek.

Áporodott lehelet fordítja a gondolatot 

dögszagún ásított elégtételt mikor vettél

utoljára rajtam, s miért? Emlékszel? Már nem tudod -

de jólesőn nyújtóztad szét 

tested kevésre tartogatott ágyamon és hiába 

próbáltam menteni cseppnyi reményem a jövőben

te szétdúltál ígéreteiddel mindent. Pedig tudtam.

Tudtam, hogy semmi nem igaz, nincs lehetőségem,

nincs esély sem mindarra a jóra mit nekem álmodtál.

Mert a szíved mélyén nem is akarod.