Mint a fák

Amikor 

mozdulatlanná lesz a fájdalom

és már nem akarsz jobb lenni,

nincs 

találomra választott lehetőség,

vállalt irgalom és nem akarsz szánalomból

kedves lenni velem... nos 

eljön talán az idő, hogy felnőttként kezelsz 

majd nem csak szerelemben, 

s leszek más, mint örök gyűrű az ujjadon 

de társ és vállalod

lélekben is - kitart mert akarod,

az egész, 

te meg én

és a féltés már nem korlát

tartani mástól féltékeny órát

tiporni a küszöb elé

vajon vár-e ölelés...

Láthatatlan kezek emelnek

majd hagynak óvatlan szemeknek

zuhanni, recsegő nevetés váj

árkot, szem alatt karikákban áll

a sok kialvatlan sértés és nem tudom

lesz-e még alkalom

nyugodni, még a béke előtt, hant alatt.

Még nem búcsúzom, van még hanyatt

vetett hanyag önuralmam meglépni 

fáradt utolsót, szemből mosolyogni

akkor is ha fáj.

Elrobognak mellettem a napok, mint fák

a sínek mellett csak maszat a jelen

teljes emberségem vigasz nincstelen

éjszakáimnak. Szeretlek és akarom

még fogni a kezed, míg ujjamból

az utolsó szorítás el nem illan.