Nem kellett volna

Szállingózik az éj, 

kékre hímez mindent a szél

és körbejár vackán a perc

helyet csinál magának a szélre

fektetett számokon a múlt.

Képeket bámul

szemembe a sötét 

rohanó árnyakat ígér

maga mögé a vágy

éhes ölelés bújik karom alá.

Levelet írok.

Szétszórt gondok 

alapos megfontolás 

után 

töröltetnek és hangtalan elméletek

sem kapnak lehetőséget 

tollvégre kerülni. Megmaradnak,

mint titkos hangulatok, hiába

akarják megmutatni formás

testük anyagtalanná

tiporja őket a neveltetés.

Bíztam benned és még

udvarias is voltam, nem kértem számon

felelőtlen ígéretet és komolytalan gondok

mögött sem kerestem kifogást

lásd

én csak a rám szánt időre vártam

hangtalan.

Nem kellett volna.

Is

Receptre írt szerelem - papír fonákján némi erezet

és a tinta szívódik ezerfelé pacák vénái között

kapillárisok végébe dugult gondolat-fejezet,

mint a mondat utolsó jele, a pont. Szóközök

üresébe gondolt láthatatlan élet. Csak egy szó.

Is. Részegen tántorgó akarat, ahogy felőled cikázik

valami elnagyolt, meg nem fogalmazott 

tudatrész. Egyetlen bekezdés. Igaz képzet hamis

leiratban. Pedig szeretlek. Csak nem mondhatom.

Átkozott nyugalom amikor egyszerre borul rám

mit bennem ébresztettél! Láthatatlan járom

a közös utakat, csak a kirakatok villogják

ringó léptem ritmusát, már csak a fejemben létezel.

Álmok visszatérő hőse, buborékba zárt millió

tűszúrás arcomon hűlő utolsó tekinteted

majd lassú kortyokkal válik véremé a múló

idő. Is.  Szembe tóduló sós víz mar árkot héj alá

lehetetlen kívánság csupán fogni a kezedet

és hiába is akarnám visszafordítani keretbe zárt

végzetem - a tükörben ragadtam míg néztem a szemedet.

Is. Hiszen derengéssé lettem mikor már mást öleltél

szavakkal ugattam a holdat - szidtam és reméltem,

hogy talán majd a hidegebb felén a sötétben lehetek fény

és újra megtalálsz magadnak. Gyűrűbe zársz, s melleden

viselsz majd, apró szemeken függve. De csak a láncok maradtak.

Tegnap

Tegnap a parton jártam.

Kövek közt nyomokban régi csókok

dermedt hullámban új születésnap vacogott

és csak a szél suttogott - hiába.

Tegnap a parton jártam,

ujjaim lassúra szorították a parázsló halált

és míg unottan rugdostam szét a múló világ

apró héjait - kagylóvá váltam én is lassan.

Tegnap a parton jártam,

fülemben tengerek visszhangja mögött köhögve

félrenyelt mondat kongott, tincsekbe tekeredett

álom  - homokként simult nyakamba.

Tegnap a parton jártam,

csak a szél suttogott - hiába

kagylóvá váltam én is lassan,

homokként simultál nyakamba.