Rögök közt telepszik a csönd
fészkét béleli körkörös mozdulattal
hanyatt döntött indulatok közt
vérbőltépett bűntudat sarjad
akartalak! Hidd el én megtettem
mindent, mit tőlem elvárt a tisztesség
fosztott ajánlat elől sosem
menekültem láthatatlanul a tiéd
lett ezernyi kincsem közül
épp az az egy mi fontos
lehetett volna, ezenfelül
még több tucat más is tudatos
válogatás eredménye szakadt
világom koszlott tincsei vöröslőn
lógnak arcomba halmozatlan
terítve szét értelmetlen a ködök
szürkéjében teremtett eszményi ideált.
Voltak jó terveink. Meg rosszak.
Voltak ezervégű lehetőségek, kitalált
meséink egynek és másnak és néha
hittük is, ketten vagyunk igazán egy.
Formát bontott minden együtt-lét
és nevetést szajkózott az üvegről visszavert
közös múlt - aztán párát leheltél
a téli ablakra és már nem látszottak
a kacskaringók. Eltűnt enyém mellé maszatolt
neved és elnyúlt havazásba vontad
fehérre sterilizált kapcsolatunk - álmos
közöny törleszkedett a hallgatáshoz - meg kell
mondanom, nem állt jól neked, sokkal inkább
elvarázsol ha csacsogsz semmiségről kettesben
vagy sóhajtod nyakamra kéjjel, mennyire vártál...
tüszőmeresztő borzongatás a tudat,
látlak határidőn belül mielőtt letelne ezernyi év
és ha a lehetőség engedi bőröd illata
újra zsongíthat, feltépve zárdává nyomorított még
épp csak kihűlt érzékeim női bájait...
szeretni akarlak kötelezettség nélkül
pár titkos órára kisajátítani
elnehezült
ölelésekből.
Elhallgattatnám a szavakat de kilüktetnek
ujjaimról és vétkezni hívnak, lásd gátlástalan
testiség csábít míg a gondolat ostromol, kérlel
a perc egy kicsit hagyd magad
majd én vállalom vállaimon felejtett könnyeid.
Tudom. Már eljátszottam bizalmad felét
és játszani nem akarsz felnőttesdit
sem velem sem mással csak épp
kifutott felőled az idő míg fehér szálakat
húzott hajadba, s most nevetve állít tükröt
fényevesztett szemeknek, látod nem mutat
sehol gazdagabb perceket a lehetséges jövő,
mint combjaim között... aljas vagyok.
Visszaélek élve eltemetett emlékekkel
lüktetve felgyülemlő vágyak, eltiport
kedves szavak dübörögnek homlokot tépve
idegesítő álmok kényszerítik az ösztönt
kiélni a kín minden csókból szerzett tapasztalatát.
Mesterségesen teremtett félidők
szabnak határt tervezett napjaidnak, valahány
új reggelt virrasztva köszönt nyitott szemed,
engedd, hogy leromboljam a most perceit
a jövőnek! Hívj fel...
