Csak szavakat
kaptam.
Fehér lapokon
görbe oszlop
a pillantásba
zárt idő - pár szám
és
elnyűhetetlen beszélgetés -
látod még
őrzöm a tintát
kacskaringós
vallomásban,
mint a
villanásba merevített kép
ahogy Te
látod.
Nem tudok
egyedül élni.
Nekem kell a
másik test melege
nekem kell az
éjszaka sötétjében
a lélegző
sziluett
nekem fájdalom
minden egyedül ébredő
reggel és hidd
el
szavaid nélkül
nem mozdul a lábam...
És akartam,
hogy kortalanná legyek,
mint a
filmeken a nők,
hosszú combú
szeretők
vagy álmos
fényű cigarettafüst
örvényt
képzelve a matt szürkébe
én akartam
valami más is lenni,
hogy fájjon ha
nem foghatod a kezem...
de van úgy
hogy tévedünk.
Az
elhalasztott beszélgetések mind kimúltak
a zajban és
hiába vágytam a csendet
valahogy
elkerült.
