Pedig már majdnem

Hiányzol.

Lehetőségeket latolgatva  keresek ürügyet,

hogy halljam a hangod. Átlátszó érvek

és kicsinyes problémák tartanak sakkban

feketére és fehérre színezett világodban

feladott játszma keresztbe fektetett királynője

vagyok - önként hajtottam magam öledbe

de az élet legyűrt egészen a mocsokba

félrecsúszott önérzetem hiába igazgattam 

közös megegyezéssel nyitottál új partit.

Nem sajnálom. Egyszerűen hiányzol, másik

után hiába forgatom a fejem - nem kell.

Titkos ölelésre hívnálak, dermedt percekbe

zsúfolni félórákat. Emlékszem reszkető karodba

fontam az enyém és igen, élveztem ahogy pirulva

hajoltál először arcomhoz!  Minden kisfiús báj

hogyan változott őriző férfi mosolyává

amikor fölém kerekedtél és igen, élveztem

minden tökéletesre tervezett mozdulatod! Kérlek

légy újra ki csendesíti végre nyűgös bőröm,

számra simítva a nyugalom hangjait! - ringat az eső,

erezett patakok telnek az ablaküvegen, tompa lüktetéssé

szelídült fájdalom kényszerít vissza fehér papír mellé

pedig már majdnem újra csókoltalak...

Kép forrása: google

Úgy, mint rég

Hangok.

Ritmus a kéjhez

törés a kínhoz.

Kérdezlek.

Kihűlt idők fénylenek

mosolyok mögött

keskenyre taposott ösvényre

lépnek a megrögzött

mozdulatok egyensúly -

múlt és jövő észszerű keverék,

vér és alkohol tértorzult

ideál, felsértett emlék

és a mi lett volna ha mondatok

visszhangja, simogatás...

Emlékszel? Nyakamba csókolt

hangjegyekre írt vágy

szabadul, s tör utat felfelé

ahogy gyöngyöző kacagás,

mint pezsgőből buborékfüzér

édesíti köztünk a most illatát.

Lehetséges szeretni úgy, mint rég?

Időközi szerelmek tetovált jelei,

hibák és csalódások hegét

viselő gondolatok ezrei

árulkodnak bőröm repedéseiben.

Stigmák. Nincs szégyellni valóm.

Talán csak az elpazarolt évek -

üresre álmodott éjszakák szorongó

maradékai, szárnyaim végén

minden nyűgös hazugság piszka,

könnyesre rágott esték

dühével taposott tudattalan,

a tisztulni képtelen képzelet.

Szeretni akarlak.

És te tudsz-e úgy, mint rég?

Te és én

Sehová nem vezető beszélgetéseket fűzök újra-

nyűgös kérdések, elfenekelt dac,

folytonosság - soha meg nem értett elképzelések

furcsán visszacsapódó álmok hirtelen jegyzetelt

vázlatai most fiók szélén várják a csodát.

Túlzások. Elnehezült ujjak próbálják

felülírni a lehetetlent, esélyt adva neked

és nekem.

Azt kérdezted, mikor? De én nem tudtam pontosan.

Valami mindig közbejön és rettentő akadályok sora

nehezít minden lépést. Hidd el - akarom.

Rég nem ölelnek már a dalok -

akkordok között lehetőségek kiáltanak érted

és értem.

Még nem vagyok kész. Részegült csend ült körém

bűvölt szavak szigora zárja szorosra szám szélét,

kitörni készülő hívó igék toporognak tisztelve hatalmát

a csendnek. Régi szerelem suttog ajkam közé új imát

a holnapot terítve eléd

és elém.

Kép forrása: google