Muszáj

Talpamra tapadt a múlt,
mint a sár ragad rá
a sok kétségbe ejtett perc
gondolva felejtett mondatok,
elhadart lehetőségek
vagy épp félbe maradt szitkok.
Ellustult az idő látod,
már nem kíván maga mellé
kísérőnek a kétség.
Láthatatlanul keresem párnámon
tegnapi álmod.
Volt lehetőség
nyárból maradt hőség
közénk feszült pillanat
majd a mindent elmosó könnyeim,
emlékszem mennyire féltem,
hogy nem hívsz többé...
Nélküled üres csend csak a világ
hajnal se lobban, nincs már
kedvem, hogy lépjek
csak topog bennem a muszáj
és őröl lassan őszi köddé...