Csaltál

Levetettem magam a csíkos fotelba
tudod ami oly kedves volt neked
és alaposan végigbogarásztam
szavaid, vajon hol rontottuk el?
Talán mikor kevés volt a víz a Dunában
és hiába csapták a partra uszályok a habot
és az a kutya is elvonta figyelmemet rólad
és nem készítettünk képet egymásról
csak a retinába égett maradék szépül az idővel...
nem volt elég bátorság vagy az elhatározás
késett már nem emlékszem pontosan de
az elmaradt csókok belémszülték a vágyódást.
Részleteket kaptunk csak egymásból
megmásíthatatlan történelemmé igázott órák
száradtak ki a boldogságból, esszenciák simított
illatai most bedugaszolva a polcokon várják
szabadulásukat. Szellemek.  Még kísértenek.
Néha felkapom a fejem, mintha-képzet gyötör
és talán látom is beleolvadni árnyékod a tömegbe
majd a hiányzol-verseket gyömöszölöm
visszaöklendezett remények alá...
Mint a világítótornyok pulzálása a viharban
felsejlik bennem lassan a riadt pillantás
az első remegve lehelt csókod, mikor magad
mögé gyűrted első közös bűnöd velem...
Csaltál.

Festek

Tudod, mikor reggelente a pokolra tárom ablakaim
és mélyet lélegezve várom szebb napok kínjait
és már nem siránkozom, hogy mennyi itt a homok
sivatag közepén, bőr alá furakszik a hőség
és én mégsem vágyódom dűnék helyett habokra
mert a szívem mióta ott dobog a mellkasodban
ha becsukom szemem, sós harmat hűti a régi lázam.

Csomóssá tapadt bennem össze a gondolat
örökre cserélt szíveink között a fonat
valahogy elbogosodott és valami moly
rághatta bele vackát, népes családot
etet soha fel nem csattanó nevetésedből,
elharapott bókok préselt széleiből
hisz tudod, minden csókod szirom - szám
szélén nyíló   mosoly-virág...
Önzetlen szerettelek. Vágytam ujjaid zsongító
kérdéseit válaszolni, néma késztetés hódító
szerelem alá önként hajolni pásztorórán rabnak...

Valahogy belecseppentél a szürkémbe míg mostam az ecsetet
és elrontottad a komorrá formált elképzelést és a vöröset
kimosnom már egyszerűen képtelenség, kezed nyoma
tavasszá pezsdítette egyhangú őszöm. Te is festeni akarsz
még nem tudod de én figyelem és ujjaidban látom
ahogy  magad elé képzeled: testem a vászon
és örökül minden fehéremet belekevered precíz elméleteidbe.
Penge ízű vacsorát tolt félre a kandallóból kitoluló meleg.
Hidd el, nyomtalanul semmi nem múlik - megakadtál
bennem, mint egykor figyelmed ringó mellemen és már
ha akarnám sem tudnék nélküled létezni.

-Hangulatok-

Hajamba simítottad az időt

vöröséből kifehérlik az indulat

szám széléről mint a füstöt

hagyom illanni számlálatlan

minden álmomat.

Megkövült érzésekre hajtom

arcom hűvösebb felét

repedések közt utolsón futó

vérem már nem viszi feléd

levegőm, nincs remény.

Tébolyult gondolatok kergetik

egymás elmém sötét zugaiban

elhasznált ölelésed csúszik

nyakamból lüktető vágyaimba

elvadult lelkemben lassú halált hal.

Lehetetlen

Szürkület

vakságába taszít közelséged

sokszorozódott érzék

ölel míg tested még

lüktet

fájón ereimben

sosemvolt boldogság.

Egyszeri butaság

nőtte be magát közénk,

s lett életem alapja.

Lehangoló délután után az éj szava

lett hangadó sikoltáshoz.

Elfojtott téboly

küszködi magát felszínre

érzelem-hínár közt vergődve

gyötör

a képzelt jövő

vissza a múlt karjaiba.

Közös álmokban

élek kétlaki félelmeim

viselem, mind

viseletes ing - gyűrött

bőröm.

Sárgán ásítozó régi emlék

húz vissza hegyek közé

csillagok vibrálásába.

Hasonult képzelet, simult ajkak

vihara csillapítatlan maradt

még szomjasan várok

cserepesre száradt álmok

nyelve feltapadt szájpadláson szétrágott

kacatszavak és szitkok hálójában

- lehetetlent kívántam.

Kértelek...

Szavakat kértem tőled.

Megszegett ígéretekből fűztem

bánatszín láncot nyakam köré

a megbánás könnyeit tűztem

hajamba gyöngyök közé.

Lásd, híven követem minden szavad.

Képeket kértem tőled.

Testedről rikító tinta édes vérét

csókolta valami idegen száj

és én hagytam, hogy vigye ízét-

görcsös ujjam tenyerembe váj.

Sebek őrzik bőrömön képedet.

Inni kértem tőled.

Szám szélére festettem a reményt

és hittem, hogy csábít majd édese

fölém hajolva a hajnal hűs vizét

könnyeiddel együtt csepegteted.

Remegő szavakkal adj újra inni.

Lélegzetet kértem tőled.

Csábításba tekert éjszaka

vad szünetei foszlottak szét

mikor közösbe tett vágyainkat

cseréltük, s vittük ezerfelé.

Még érzem bőrömön lélegzeted

Csókot kértem tőled.

Utolsó sóhajodban maradt lehed

perzsel minden halványuló gondolatot

élesztve újjá bőrömön kínzó emlékeket

tekergő ráncokba fut az idő arcomon.

Húnyt szemem idézi csókod.

Mosolyt kértem tőled.

Szegletből induló apró mozdulat

parázsló szemed bogarából a tűz mi

sietteti a percet, halnak láthatatlan

az egymásra hányt napok unszolnak múlni.

Nem kértem mást csak a lelkedet.