Hajamba simítottad az időt
vöröséből kifehérlik az indulat
szám széléről mint a füstöt
hagyom illanni számlálatlan
minden álmomat.
Megkövült érzésekre hajtom
arcom hűvösebb felét
repedések közt utolsón futó
vérem már nem viszi feléd
levegőm, nincs remény.
Tébolyult gondolatok kergetik
egymás elmém sötét zugaiban
elhasznált ölelésed csúszik
nyakamból lüktető vágyaimba
elvadult lelkemben lassú halált hal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése