Csaltál

Levetettem magam a csíkos fotelba
tudod ami oly kedves volt neked
és alaposan végigbogarásztam
szavaid, vajon hol rontottuk el?
Talán mikor kevés volt a víz a Dunában
és hiába csapták a partra uszályok a habot
és az a kutya is elvonta figyelmemet rólad
és nem készítettünk képet egymásról
csak a retinába égett maradék szépül az idővel...
nem volt elég bátorság vagy az elhatározás
késett már nem emlékszem pontosan de
az elmaradt csókok belémszülték a vágyódást.
Részleteket kaptunk csak egymásból
megmásíthatatlan történelemmé igázott órák
száradtak ki a boldogságból, esszenciák simított
illatai most bedugaszolva a polcokon várják
szabadulásukat. Szellemek.  Még kísértenek.
Néha felkapom a fejem, mintha-képzet gyötör
és talán látom is beleolvadni árnyékod a tömegbe
majd a hiányzol-verseket gyömöszölöm
visszaöklendezett remények alá...
Mint a világítótornyok pulzálása a viharban
felsejlik bennem lassan a riadt pillantás
az első remegve lehelt csókod, mikor magad
mögé gyűrted első közös bűnöd velem...
Csaltál.