Ráncokba gyűrt fájdalom öltöztet.
Kölcsönbe kapott testem kivetkőztet
rökönyödött álmokból lassan kimos
fejemben gyötrő görcsökkel kínoz
a halogatott elhatározás.
Megmásított ígéreteket tűz láz
és veríték alá, tucat éjszakákat
fűz sorba
tehetetlenségem.
Mozdulni kéne.
Rettegő csend küld
vészjeleket egyedül
csellengő sóhajoknak .
árnyékok vándorolnak
mögöttem port sem vernek -
nyomomban ezerízű visszhang: jelek.
Falak repedéseiben motoznak
egykori veszekedések, gyatra
érv és alázattal suttogott fogadalom
mind, mind üzenet a múltból
a lehetségesnek,
egyszeri csók kényeztet
ha behunyom szemem. Hiányzol!
Mikor elcsendesedik a tér és a múló
idő kimerevedik, szemem mögött
pókháló függönyök
csipkéjére vetít az emlékezet
titkos képeket
bizonygatva: szerettél.
Bőröm őrzi suttogásod még
megborzong míg pereg a film.
És csend van megint.
Hallhatásba menekült önző én
les a sorok közé
de szólni nem mersz.
Mert félsz, hogy éget,
hogy megdobogtat a szó
valami sosemvolt
lelkedből futó rianás
enged utat és a sikoltás
nélküli éjszakák megtelnek újra
a gyengédség könnyeivel... fáradt
kezeim ölemben pihennek
esetlenül fohászra hívják a reggelt,
új nap, új lehetőség.
Kép forrása: google
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése