Vágyakozom. A világ villogva ömlik képzeletembe
és megtörve hullik kiszáradt ölembe, mint szirom szélen
szürke álmok - mások valóságai szakítanak ki a hétköznapok
egyszerű percei közül és egy pillanatra én is úton vagyok.
Hullámzó billentyűzet kopogja fel a csodát
üzenet jelez fordulatot míg az elmélyült gondolatok tovább
ordítanak és a figyelmetlen kísért egyperces találkozások
mögöttem kullognak kiégve, nem maradtak válaszok.
Halaszt a pillanat, éhesen remegve vár a szerelem
felvakart sebek mélyednek bőr alá, lassan mintává érett
egész lesz a kép, vérrel hígult tinta őrzi örökre az írást.
Vannak szavak melyeket sosem pazaroltunk, más
sosem kapta tőlünk útravalónak, csak a miénk volt.
Akár azok a megismételhetetlen csókok!
Számba szőtted a bizsergést, csillapítatlanul hagytad
lázas álmaim pedig akkor nem is tűnt olyan fontosnak
pontot tenni minden mondat végére!
Lassan beérnek a felelőtlen ígéretek.
Fejemre nő a csend, hallgatásom ma csupa fenyegetés.
Elhullt kérdések tetemei zárnak közre míg sárgult fény
eteti árnyékom, sötétjén csonka válaszok marakodnak.
Meddig sóvárog még utánad az alkonyat?
Imáim végét neveddel zárom, halkan suttogott titkos kötést
csomóz láthatatlan a végzet, nekem ígért
gyors halált remélek mielőtt újabb nap vásít rám kötelező
rendet, megcsalt ígéretek rágják belém magukat, kéklő
lüktetés ereimben a hiány...
