Égek

Álomtalan éjszakáktól fuldoklik a reggel

szemem sarkára száradt cseppekben

ott a kidobott szó: Szeretlek.

Megfürdettél pár illatos ölelésben és

hangoddal borzoltad bőröm melegét

aztán hangtalanná lettél, akár a feledés.

Öregedő bőrömön csókod emlékét őrzöm

féltékeny szemekbe pillantom közönyöm

míg belül égek, hiszen enyém voltál egy közös

délután, és emlékszel? Akartuk folytatni még

de közénk állt valami csatában edzett hülyeség

és már soha nem tudom meg, hogy miért

költözött szádon csók helyére csend,

simogatásod maradékára remegő hideg,

lüktető ölembe a kidobott szó... szeretlek.

Bűn

Szögre száradt angyalok, mint bogarak a tűn

várják gyűjtők kezét -szabadulni- szívemből bűn

lánc a bokán, látod elhagyott a fény

és hiába halk sikoly, te sosem voltál enyém

Angyal

Az angyalok már nem repülnek

a szárnyak rozsdás szegen csüngnek

nem fekszenek senki mellé

csókot sem ad, hangja a csendé.

Titkot nem súg, nincs több tánc,

nincs több szó csak tenyérben a ránc

mit ott felejtett  utolsó érintése,

angyalok?  Nincsenek már angyalok sem.

 

Hiába

Lekuporodtam az álmaim mellé és próbáltam

válogatni, mi az mi használható

és kerestem régi tanácsot, levetett tapasztalat

épp csak illő, még hordható...

de hiába 

Megtanítottál  újra sírni, könnyel hígult kávéba

bámulni a reggelt, harapni az életet ízetlenre

és párnába sóhajtani a neved féktelen haraggal

figyelni a néma telefont, hátha mégsem...

de hiába