Már nem kezdem énnel a mondatot
és ritkán felejtem rajtad a szemem
és koszlott szavakkal sem illetem a tegnapot
mióta magadba húztad lelkem
titkos felét...
tudod, reményt hoztál és bizonytalan múltat
házfalakon szégyelnő hajnalt, de ha kellenék
se vennél a szádra csak csavargatsz,
mint gyerek ha fél hajának tincsét
ujjain...
Szétfutó utak mellett hiába állnak a fák
hiába közöttük ringó pipacs tenger
mégsem viszi őket senki sehová -
így vagyunk mi is, te meg én lehetetlen
közösbe tett mondatokkal.
Látod, míg tenyeredbe rajzoltam,
hogy milyen is az a kék mit olyan nagyon
szerettem benned, pipaccsá lett minden hétköznap.
