Nem értem miért kell mindenbe
belekeverni az időt,
mint állandó tényezőt
mikor tehetetlenül csimpaszkodom
a múló napok utolsót konduló
szavába. Kolduló percek
marasztalnak még csak míg lehelet
látszik az októberi éjszakában -
feltámasztani csak épp
egy hamvadó kép
utolsó szájbanhagyott ízét.
Nyelv végére kiköpött ige
varázsol régi hit alá gyújtóst
darabokban mért alvadt hangokból
kilehelt lelkek melegítik hátam
az októberi éjszakában.
Telefonálhattál volna. Hangoddal zabolázott
dühöm térded mellé simul
és nyüszít mert csontig marja a vágy
egyetlen simulás után
saját mocskában csúszik, hogy tenyered
alá fúrja magát... üss ha kell vagy simíts
nyugvást bőrömön átdobogó szívemre,
hanyattvetett méltósággal
festek jeleket az októberi éjszakákra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése