Lehetetlen

Szürkület

vakságába taszít közelséged

sokszorozódott érzék

ölel míg tested még

lüktet

fájón ereimben

sosemvolt boldogság.

Egyszeri butaság

nőtte be magát közénk,

s lett életem alapja.

Lehangoló délután után az éj szava

lett hangadó sikoltáshoz.

Elfojtott téboly

küszködi magát felszínre

érzelem-hínár közt vergődve

gyötör

a képzelt jövő

vissza a múlt karjaiba.

Közös álmokban

élek kétlaki félelmeim

viselem, mind

viseletes ing - gyűrött

bőröm.

Sárgán ásítozó régi emlék

húz vissza hegyek közé

csillagok vibrálásába.

Hasonult képzelet, simult ajkak

vihara csillapítatlan maradt

még szomjasan várok

cserepesre száradt álmok

nyelve feltapadt szájpadláson szétrágott

kacatszavak és szitkok hálójában

- lehetetlent kívántam.