Festek

Tudod, mikor reggelente a pokolra tárom ablakaim
és mélyet lélegezve várom szebb napok kínjait
és már nem siránkozom, hogy mennyi itt a homok
sivatag közepén, bőr alá furakszik a hőség
és én mégsem vágyódom dűnék helyett habokra
mert a szívem mióta ott dobog a mellkasodban
ha becsukom szemem, sós harmat hűti a régi lázam.

Csomóssá tapadt bennem össze a gondolat
örökre cserélt szíveink között a fonat
valahogy elbogosodott és valami moly
rághatta bele vackát, népes családot
etet soha fel nem csattanó nevetésedből,
elharapott bókok préselt széleiből
hisz tudod, minden csókod szirom - szám
szélén nyíló   mosoly-virág...
Önzetlen szerettelek. Vágytam ujjaid zsongító
kérdéseit válaszolni, néma késztetés hódító
szerelem alá önként hajolni pásztorórán rabnak...

Valahogy belecseppentél a szürkémbe míg mostam az ecsetet
és elrontottad a komorrá formált elképzelést és a vöröset
kimosnom már egyszerűen képtelenség, kezed nyoma
tavasszá pezsdítette egyhangú őszöm. Te is festeni akarsz
még nem tudod de én figyelem és ujjaidban látom
ahogy  magad elé képzeled: testem a vászon
és örökül minden fehéremet belekevered precíz elméleteidbe.
Penge ízű vacsorát tolt félre a kandallóból kitoluló meleg.
Hidd el, nyomtalanul semmi nem múlik - megakadtál
bennem, mint egykor figyelmed ringó mellemen és már
ha akarnám sem tudnék nélküled létezni.