Napi nyűgeim...

Vannak napok mikor a szilárdnak hitt meggyőződésem,

miszerint az egyedül is lehetek boldog stratégiát

nehezen tudom  megfeleltetni a folyton felvillanó képeknek.

Meztelen fenekeden megfeszülő izom ránt

valami álomszerű valóságba feladva a leckét a hitnek.

Mert én hittem. Tegnap még komolyan,

hogy nincs szükségem rád, nem kell az érintésed

a boldogságomhoz. Repülve telített nap

semmisül mögöttem - pedig csak álmodtam rólad-veled.

Vajon csak a vágy és a hiány közti feszülést

akarom kisütni testeddel vagy rövidre zárt szerelem

tör felettem pálcát, lebegteti a reményt?

Ritmusod dübörgi fel

magát, s nyomja el bennem a csend zaját és hiába

akarom csukott szemekkel

átvészelni a nappalokat

hiába rajzolom át az éjszakát vagy festek

redőibe kék és sárga

mintát a sötétség hangjai tréfát űznek velem

mikor hangodon hallom suttogtatni nevem.

Azt mondod hormonok.

De meddig még?

Azt mondod

gátlástalanságod tesztelnéd

- velem. És én hajlanék is hisztimentes délutánok

titkos óráira, de félek,

becéznélek...