Nehezen bírom az új hold új változásait
talán a kódolással van baj, talán
az időzítés nem az igazi.
Lehetőséget nyújt majd szótlan vár
és én várakozom. Nem értem...
mire jó a tudás ha használnom
nem lehet? Démonaim felett
ha nincs szavam őrülten ordított
imák, mondd mi végre suttogtatnak
a sötétnek? Várlak. Miért?
Nem tudom. Remélek tőled magamnak
valami megváltás félét.
Mitől? Kecsegtető álmoktól
fül mögött lopódzó árnyak
zsongító meséitől - vágyaktól
melyek elérhetetlenül rajzolnak
ismeretlen arcokba ismerős vonást,
hogy ne érezzem többé illatod üres
szobában, hol sosem jártál,
hogy vidd magaddal csonkított lelkem!
Miért kiabálok? Szádba suttognám
neved mellé, örvénylő szavakkal
de millió fényévnyi távolság
áll közénk, magasra rakott falakkal
szótlanságból épült néma kövek
támasztják hátad... aztán
fordulsz és míg a szíved mereng
új szirmokkal szórod elém a kíváncsiság
csírázó magvait, mi lenne ha kezdetű
elharapott mondattal... megharcolom
érted minden órám és keserű
szitkokat sem sziszegek - okkal - tudom
te mindent megterveztél már!
Ki kell várjam sorom, míg újra fogyni
kezd sápadt arcából a hold, mosolyát
kór kezdi ki és talán majd a lehetőség is
testet ölt - benned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése