Ha megértenéd végre, hogy mennyire szeretlek
talán nem találnál ki újra és újra próbatételeket
csak hogy bosszants éretlen mondatokkal
majd figyeld miképp csitítom lázongó önmagam!
Lehetetlent kívánsz mikor türelmem
kéred, asszony vagyok a teremtés percében
sem találtam már nyugvópontot!
Beoszthatatlan várakozás ostromol
míg elmém furcsa játéka, ablakra vetített képek
zsugorítják emészthetővé a hiányt, tévedsz
ha azt hiszed beengednélek szó nélkül
elátkozott világomba! Hidd el, értelmetlenül
húzod az időt, keserűvé vált a foghegyre tűzött
megjegyzés... értsd meg, túl sokáig érződött
rajtam a várakozás szaga és én már nem akarok
átlapozni több napot, felgyújtva az órákra osztott
félelmeim, álmaim keltette lehetőségek tárházát!
Csak egy szót mondj már,
ne hagyj kétségeim közt vergődni, átfordult üres
éjszakák ne vicsorítsák rám hajnalaikat, kérlek!
Érezni akarom a hangod! Mondj akár nemet csak szólj!
Szólj rám! Vagy épp szád torlaszolja el robbanó
érzelmeimet, nem kívánok mást csak végtelenre
simított csókod... csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése