Kérdeztél

Kérdeztél...

Az ölemben lüktet a pokol és a menny

kezeim között imádság minden mit a

perc kimért és a szám, hidd el

reszkető szavakat szül szádba

minden mozdulata... édes és sós

könnyet. Kérdezted milyen ha szeretek?

Ajkaim közé feszül a szó

és kéri halálát a kín, mert enyhülésre

csak a pokol tüzén marad lehetőség.

Nem engedlek míg izmaidban feszül 

az élet és remegő ujjaid belém

nem markolják jutalmam. Keserű

reggel ébredését hígítja serkenő vérem,

lassú ritmussá csillapodik az idő.

Várok, tisztuló szemedben 

hajamból csusszanó ujjad végéről

remeg a kísértés. Húzz öledbe szótlan,

hogy forróm melegítse didergő lelkedet

hidd el, szárnyaim takarnak majd a

kíváncsiak elől. Cserepesre

zihált szád szélére csupaszom tapad.

Felsértett vágyaid hagyom, bújják

zugaim rejtekét, titkokat 

suttog minden apró ránc.

Lélegzeteddel kelek, tánc az ölelés

lassú kegyetlen forgás, tartani tempót

és hallgatni felszakadó sóhajod, a kell még

követelődző íze elemészt. Ujjaim karodon

felejtik a tegnapot, felolvad minden álom bennem

ha eszméletlenre akarsz csitítani. 

Ösztön és alázat hajlít eléd, meg nem

értett sorrend nyűgöz felejteni

szüzeket... felbosszantott önbecsülés

ránt mélyre, hogy fuldokoljak saját

felnagyított keserűmben, pedig én

csak felcsókoltam, mit szavad kínált

és lám, belefutottam valami bizonygatásos

procedúrába, én vagyok kinek combjai hoznak

enyhülést felbőszült egódnak és leszek bájos

csábítója minden kábító szavadnak.

Megfertőztél!

Embertelen a kín, várni hogy szeress,

érkezési sorrendre bízni, talán leszek jobb

talán megtalálod bennem az elveszett,

eltékozolt nőt... feladnom?

Nem lehet.