Megleptél.
Már rég
tombolt az éjszaka
és sötétjével
várt álomtalan ágyam
amikor
felcsengetted bennem
a hiába
várakozás hidegét és ölembe
hajtottad
remegve hagyott kérdéseid.
Eljöttél és
szememben kerestél percnyi
boldogságot,
lopott hangok közé suttogott
csókot, és én
csendesültem. Lázam lassúra fogyott,
már nem félek,
a magánytól nyirkos napok már nem
tapadnak a
hátamra, melleim között amulett
utolsó
pillantásod...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése