Csodára várok.
Elszánt
veszekedések után
csendben
békülő ölelésre, látomások
nélkül előre
jósolt holnap már
nem érdekel.
Hajamba fonnálak...
erezetlen
levelekben kék sorok mentén
hiába folyik a
szó, felelőtlen ígért mondat
már örökre
némán csüng a csend
lezárt száján
és nem szakíthatom
fel a régi
sebeket - most nem.
Hártyányi fal
védi közös éveinktől a gond
és bűvölet
maradék képeit és velem
együtt kel fel
minden reggel az a valami
mit csodának
ültettél homlokom mögé:
szeretni
tanítottál kínnal és némi
iróniával,
pedig szerethettél volna kéjjel
és suttogással
is... most mégsem hazudsz.
Szemembe fúrod
azt a kisfiús tekinteted
és én hiszem,
engem akarsz mindig, ájult
éjszakákért
feláldozod a lehetséges
jövőt, mert
bennem vagy egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése