MArgóra

Voltak éjszakák hidegre kitett vágyakkal

és voltak hajnalok lehetőségek nélkül

mire elhaltak a nappalok és újra nyíltak

a holdas éjszakák már enyhült

a magány egy tiszta lélek mellett.

Letettem a tollat és a szögre akasztott

szárnyakat sem

unalom vagy kín miatt lepi most a por.

Szerelem és béke ölel tűz mögül

simogat a csend és nincs miért

kiáltani, hökken a fájdalom és elül.

Tudod a kor csak épp árnyék -

követ, néha láb elé fekszik komoran,

máskor talp alatt tűr és leplezi fény

vagy épp a csillagtalan éjszaka.

Meghallgatom minden meséd.

Elhált házasságok és elmaradt tüzek

fekete betűit mind ismerem tudd,

én míg akartam nem lehettem

sem szabad sem boldog. De kialudt

bennem a gyűlölet  és hirtelen szabad

lett minden lélegzet, ujjról lecsúszott

gyűrűt elnyelte a maradék múlt pokla

és lettem társ, mostoha szolgálóból

az a másik, ki megkeveri az ételt, 

mos hátat, simogat szétgyalogolt talpat,

terít fej alá édes álmot, hagy simítani érdes

ujjakat...

Újra nevetek és megtanultam félelem nélkül járni,

fenn a felhők felett szárnyak nélkül szállni,

merek sárban toporogni meztelen lábbal

feküdni a fűben  nyakamban édes csókokkal

és tudom, már minden rendben.