Megfejtés

Bezárkóztál és én nem fértem a lelkedhez.

Sűrű szavakból szőtt nehéz lepelbe

burkoltad magad és pokolian jól

tervezett mosolyoddal zártad a mondatot.

Tágra nyitott pupillákkal ittam a köréd zárt

időt és figyelmem lassan csorgott le szád

résén szűrődő sóhajoddal. Szárnyaim fontam

köréd, öleléssel oldani hited szilárdan

feszülő láncait. Szép voltál és magányos.

Illatod felőrölt minden kísérletet, visszavonuló

kíváncsiságom engedett és hagytalak,

védd titkaid. De hátam

mögött is éreztem tested rezdüléseit

precízen fogalmazott gondolatok képei

villództak az asztal fölött

ragacsos múlt köpködött

minden szépre torzított, lassúra kivitelezett

mondatban. Nyúlt pillantás helyettesített

goromba emlékeket, elharapott feltörekvés

süllyedt visszanyelt szitkok közé.

Éreztelek. Pillanatnyi rés tökéletes páncélzaton.

Feltolult csönd kietlen zátonyon

akadt tervek,

születés és halál közé ékelődött percek

zakatolnak monoton imát míg fogmosás után

magába ölel a hitves nélküli ágy,

s gyűr maga alá az álmokkal viselős éj.

Megfejtenélek. A lassúdott mozdulat még

csak gondolat - tervezni karodon megnyugvó

tenyerem, vonalak és ráncok, barázdákba kódolt

jövőm újra keresztezi  jelened. Nem kerestelek.

Magad jöttél. Talán ez jel, egyszeri sugallat, lehetek

még őriződ csekély időre, míg újra

másfelé nem visz a lábad,

de még csak bőröm veszi át a lüktetést

testedtől, s kódolom karomba, mint lehetséges ölelés

ritmusát.

Mert én meg akarlak fejteni. Kibontani, mint szirmát

a virágnak illatos olajként simítva testemre

vagy táncoló láng fölött izzítani, s hagyni illanni el,

hogy bódítson míg tart!

Én meg foglak fejteni...