Dühönghetnék.
Minden okom
vélt és valós
egyaránt
szít és szomjam
csak bosszúból
nyerné édesét -
de akkor visszaránt
valami nyers,
erőtől mentes gondolat -
talán a mosoly
nagyobb hatalom
a gúny és
aljasság felett, dacomat
rejtő fogfehér
villanásnyi gyilkos
a pillanat míg
húzódik egyre pimaszabbá,
igen, így kell
elraktároznom későbbre
a tömegeket
kiirtani kész borzongást
de nem teszem...
millió szikrázó
cserép fröccsen a falnak
kövön úszó lé
mérgem áspisa tekereg
és nincs semmi,
hogy megállítson - harag
verődik a
síkokról, szikrázó gyűlölet
gyújt lángot
bőrömön és hiába csitítana szó
szárnyakká válik
majd kiterül hátamon dühöm
és már nem
érdekel, hogy nem illik, nekem most jó
óriássá nőni
szétzúzott önérzeteden. Ölök.
Szóval. Átordít
testemen minden gyűjtögetett,
félrenyelt
bánat, könnyek nem törnek utat,
nem akarok jó
lenni! Élvezem a pusztítás minden
tüzét és végre
én vagyok a hatalom, a rettegő tudat
- mi minden
lehetnék...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése