Parázslik bennem az idő.
Minden hiába élt év, feleslegesnek
képzelt nap lassú lenyomata döcög
ráncokat nyakamba - mint csókod - régen
elfeledtem már ízét a szépnek.
Halványodnak az álmok.
Reményteli vágyak nem környékeznek
öregedő este a lámpafényre morog
majd ölembe bújik melegedni míg kékre
festett alkonyat feszül az égre.
Láthatatlanná lett a világ.
Kóbor kutyák utcáit járom
féktelen szél rohan, pimaszul lelkeket cibál
és én felébrednék - még akarom,
hogy érezd, a tűzzel játszol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése