Nehéz téged nem szeretnem
reszkető két kezemmel
nem írni fehér közökbe sötét álmot
szavakba font elmúlásom
lassan a földre gyűr...
Csigázott hitem még tűr,
még csitít megannyi emlék
még várom, hogy hívj, mennék
merre a láb vihet
tömjén
füstje mögé
képeket
rajzol az elvarázsolt képzelet.
Pedig hányszor elengedtelek már
ragadozó szívem ma sivár,
lehetőségeknek helyet sem ad
a vágytól forró gondolat
illetlenül lebben tovább.
Elfáradtam.
Elült bennem minden vihar
már nem tombolok, nincs düh
az álmok villogása is eltűnt
ma már kihunyt fényekkel
festek szobám falára képeket.
Fekete és fehér.
Kontúr és árnyék.
Te és én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése