Számba rágtál minden szót
és dallammá érett az idő
ahogy minden ívbe hajlított
éjszakán nyakamba fúlt levegőd
perzselte ritmusát a véremnek-
belémszülted a szaxofon hangját.
Füstös színpadok szürkéje
mind itt ég bennem, ruhák
a földön - feketére nyúzott árnyék
eldobált kellékei a csábításnak
cipők félrebillent sarkán gyertyafény,
mint vonagló aranyszalag
- csukott szemek menedéke.
Szerettelek. Ma is enyém vagy
lám vágy és ösztön keveréke
újra ébred egy telefon hangjára.
Tudod elvarázsol még ahogy rezeg a nád
ujjaid alól bőrömre csalt kéj
suttog, új dalt remeg combomon szád
szélén a tegnapokból maradt testiség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése