Nem, még mindig nem vagyok túl rajtad
ahol a kezed utoljára combomon hagytad
még mindig valami időtálló bizsergés nyomai
tetszelegnek és félrebillent fejjel emléked int
minden álmomban lehetetlen valóság felé
tárt karokkal, igen még
önkéntelenül csúsznak lábaim szemérmetlen
és gyógyulnék tested alatt új lázból régi helyett
összezavart gondolatok kaparásznak árkot
papírra - hogy majd ha ébredsz kikutatott
domborulatok lejtőire csókold azt az egy
szót, mit évekig rejtegetett
a szád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése