Lépések

Már csak a tócsákból tükröződik némi vigasztalás

zsörtölődik a csönd és nincs ki felvegye a földről

maradék önbecsülésem. Meghatározhatatlan időben hálás

pillanat merevedik az emlékek közé - költöző

madarak viszik reményeim a semmi felé.

Mozdulatlan felhők emlékeztetnek, az idő nem vár.

A lépések egymás után kiváltanak a csenddé

lett életből, mint zálogot most viszi múltam - már

nem akarok többé alázattal fordulni lendülő tenyered

alá, nem szükséglet kiszolgálni minden kedved szült

fájdalmam. Felnőttem. Talán túl lassan. Sokáig néztem

hogyan álmodsz mesebeli hercegem, míg szűk

marokkal osztott figyelmed elapadt. Pusztuló vakolat

porlik a sarkokban, lábamra száradt utolsó lehetőségét

valami jobbnak kaparássza az este és várok még, mert várok majd,

mert a megszokás rámtűzte  szürkülő kékjét...

Tudod, vannak ritka vendégek akik próbálnak enyhíteni 

a hiányon és édességet lopnak a szavak közé

de az éjszakák hidege lassan bezár és valahogy nincs

kedvem kitárni a lelkem a fény felé.