Már kárognak a felhők és a fák
is lobbannak
egy utolsót
mielőtt égre
tárt
karokkal
várnak majd csupaszon
fehér ruhát,
sírokra térdelt imák
hűtik az
arannyal karcolt neveket
és az őszi köd
a sár
felett
elnyúlik a leveleken.
Vártalak.
Haza.
Súlyos gondolatok
húznak
vissza
közösre vetett
ágyon
hagyott tegnap
gyűri ráncait,
pedig csak
beszélgettünk és
kezem se
csusszant milliméternyit
sem az
egyezség felé
pedig hidd el,
ki kell magam tombolnom
míg még él az
őszi szél,
mert tudod
én mindig
ősszel vagyok szerelmes és
nekem ilyenkor
kell táncolni érzéken
ujjakkal
simítani bőrre a remegést
csókolni színt
a suttogásba meztelen,
hogy égjen
szememben a múlt az avar tüzén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése