Unatkozom.
Ujjaimra fonódik az idő és buta gondolatot
indít útjára az elme, találni valami mesterséges
de ébren tartható játékot rettegve felejtett
tegnapoknak.Tegnapok. Amikor beszéltél
még velem és lábamra béklyóztál nevetést,
elkalandozó gondolatot azon az édes hangon!
Nem tudom mitől féltem jobban a fájdalom
elveszíteni rögtön vagy odaállni ismeretlenül eléd
és várni ítéletet, kellek-e vagy egy kicsit még
játszol mielőtt utamra engedsz, mert mindig
ugyanaz a vége, egyedül kell várni
az újabb játszmára társat...
Ígérted, hívsz de néma maradt a délelőttre szánt óra
és az ebéd is magányosan hűlt a tányérba pedig
még imát is mormoltam, annyira akartam hallani
kanyargós mondataid. Lehetnél enyém.
Annyi levetett megvetett után talán mernék
mutatni valami mást, kerekre ült esték mellé tennék élére
állított mondatot,fogyó holdra együtt írhatnánk vérrel
szerződést, hogy sokáig boldog míg el nem választ
a következő új, merész és kereken mutatós, visz álommal
kecsegtető új szerelem...
Unatkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése