Tudod én nem bánok jól a szavakkal.
Mint vicsorgó száj szélén a megszáradt
véres nyál morognak hangtalan a betűk
feketére festve az amúgy sem derűs
napok végét... nincs lehetőségem
változtatni pedig átírnám a jövőnk,
halvány piszkozatok
gyűrt margón
szamárfüles jegyzetek
bizonygatják
igenis, ha hagynák
én megváltanálak!
Rég kiestem a mindennapok ritmusából.
Rendezetlen szívverésem rossz taktusok
fordított partitúrák elcsúszott jegyein
nem talál ütemezést, félénk kezeim
remegve nyúlnak utánad de te máshol jársz.
Aztán vannak egymásba érő percek, várt
és tervezett órák, melyeket
gondosan kiegyel az Isten
és én mégis esténként imák ezreit suttogom
magasztalva és kérve, hagyjon
végre élni! Veled…
Majd a reggelek
szavakkal ringató lehetőséget kínálnak
esetleges találkozóra,
titokban elképzelt illatod
lassan anyaggá válik és körülölel.
Hajamra száradt nevetésed
nincs kedvem kifésülni.
Ezernyi
ráncba gyűrt gondodat
simítja a perc mikor karomat
érinti reszkető szád
és csitíthatatlan vágy
környékez eszméletlenné csókolni a tudatot.
Törölt emlékek -
már nem figyelmeztetnek,
hibák tucatjai fetrengnek elmém
mélyen temetett zugaiban, és én
végtelenítve álmodom
letűnt szerelmünk romjain csókodról
és nem akarok felébredni!
Aztán hirtelen a semmi
fenekestül fordul és elhanyagolt
fekete betűim használva életembe írod
egyszeri hívó üzeneted.
Észszerű magyarázatokat préselek
a kiszáradt lehetőségek közeibe válogatott
szavakkal óvatosan fogalmazott
egyszerű válasszal simulok melléd.
A máskor rohanó
idő csak téblábol
hosszúra nyújtott éjszakák választanak el
Tőled.
Imáim szakítja fel-felvillanó gondolatom
ritmusává vált mondatod.
Találkozunk. Utána hazaviszlek, ha gondolod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése