Nem akarom

Gondolatok - megannyi vészjelzés

apró villanás kitanított elmém

zugaiban. Mindig tudom, mit kell mondani

mégis, halványuló lehetőségek sértik

lelkem határát. Nem akarok

hazudni. Ellenőrzött mindennapok

alá csúszik a remény,

kiszegezett szárnyam peremén

kiül a por, és hitem lassan

a hétköznapokba fullad.

Nehéz illatukkal szorítják a földre

a levegőt a bokrok, képzeletem

nálad időzik. Fázom.

Tenyerembe dörzsölt álmok

melegítenek, gyűrt imák foszlanak szét

zsebem elkoszlott mélyén

neved betűivel játszom kirakóst

faggatom a jövőt, mit tartogat a sors

neked és nekem. Kérdezhetnéd:

nem unom még?

Nem.

Nem tudom, hogy mondhatnám el

mennyire szeretlek, milyen a hiány,

milyen hideg ágyban a magány,

milyen más mellett az ébredő nap,

mennyire kell, hogy meghallgass

és mennyire nem tudok küzdeni magamért...

Próbálkozom.

Tudod.

Nem vagyok hozzád való, látod nem tudok élni!

Elfelejtettem. Hazudok magamnak is.

Mert nem akarom, hogy sírni láss.