Tudod, én szeretek tükröződni az arcodon
meggondolatlan mondatok utáni viharok
szűk keresztmetszetű helyzetjelentés
préselt szavak után - a feloldozás - jelenés
csupán egyenként idézett képekben a lecke
feladva, hogyan is békülhetnénk édesebben?
Tegnapokra ragasztott lábnyomok húznak
eszméletlenre részegült álmok vissza-
visszatérnek nyomatékkal címkézni ahogy
a sötétben rám vihog a csend! Akarom
hallani a vér dobolása mögött neszező
ujjaid meséjét, sóhajodba vesző
kérdésem utolsó ívét még kanyarintanám
bőröd rovása fölé... nyugvást
sem hagyva csillapítatlan mozdulatnak.
Újra akarlak - magamnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése