Hiába

Valamiképp igazságosnak kell tekintenem a helyzetem

hisz ezerszer is átgondoltam már, jó ez így nekem

mert ugyan szeretlek és szívesen visellek magamon

de nyűgeid más hordja karján és viseletes halom

csak a szennyes, kidobva rengeteg érzés közt az én is

és büszkeségből vagy gyávaságból hallgatom a zenéid

bár azonosulni velük most épp nem tudok...

Szánalmas ahogy zsarollak. Próbálok mondatot

csikarni szorosan zárt szád mögül parányi sóhajt talán

épp cseppnyi vágyat - esendő férfi vagy hiába hideg némaság -

nekem időnként szükségem van a testedre!

Néha egyszerűen kell, hogy hozzám érj, közönségesre

festett délutánokat avass ünneppé, taníts átjárni dimenziók

között. Elmentél és hiába simogatom a neved, valós

álmok közt hiába bogarászom a jelentést, imákat is hiába

ragasztok a falra, titkos jeleim sem súgnak zaccból, a jóslat

lefordul a kártya pereméről és holtan hull gyertyaláng kékjébe -

egyszerűen hiába minden! Dermedt időmből ki kell lépjek

feladva álmokat és tervezett jövőt, hisz úgysem gondoltam

komolyan, hogy én vezethetlek a megváltás felé! Tudtad

mikor elfordultál és bele kell törődnöm, igazad volt.

Szép ház, jó feleség, megkaptál mindent, pofonok

után a tudat lassan eszmél és részemmé lesz a megalkuvás.

Kompromisszumra kész meztelen lélekkel kapkodás

nélkül kérem önzetlen részed, osztozni egyazon leheleten.