Arcul csapott holnapok

Hűlő tüzek mellett figyelem a csendet
hulló csillagok - kívánok lehetetlent
ezer és egy éj meséjét olvastam már
hiába, végén is csak üres szoba várt
írtam még a millióhoz néhány száz sort
rajzoltam fehér felhőbe szürke bodort
engedtem, hogy szél túrjon bele hajamba
csókot leheljen mezítelen nyakamba

de eszmélek

arcul csapott holnapokból osztozkodnak az esték,
mint megannyi vérrel színezett üvegbe zárt festék
elenyésző gondolat keltette árnyék hullám
ront lelkem falának, vennék levegőt, ha tudnám
te vársz odafönn tajték fölött tükröződés
retinámba mart arc, sosemvolt nevetés
mi végre várlak?
Nekem fordított hátad
nem szól, nem int,
nem kacsint
felém csak a csend…
Varázsigéket cipelek
szám szélén vigyázva
a gyászra
meg ne törjem
tükörben ragadt énem.
Villanó fény a reggel ha tekint
álmos arcod belém, s csak legyint
a kéz, megint egy nap
letudni, hogy ha majd
eljön az este, nehéz ülepét
lerakja közénk
és fáradtan újra
görbe arcomba
bámulod
ráncos homlokod
és simíthassam…
üveges tekintet mögül
rád vetül
ezüstnitrát
csillogást
varázsolok őszülő hajadba
fénnyel túrva
hullámot az egységes felületre
míg meg nem unod
és arcul nem csapod a holnapot!
Esték! Osszatok szét!
Minden napra egy kicsikét
belőlem… neked…