Reggeli rutin

Öszvér makacssággal küzdök,
hogy végre törjön,
hulljon szét
fejemben a gondolatbuborék,
engedje hömpölyögni a szavak
alkotta végtelen betűfolyam
szakadatlan kopogását
ujjaimnak. Egy villanás
és a parázs képet
varázsol a légbe
lélegzetemből a dohányon át
indát és karikát.
Titkos jelek üzennek szavakat
ki nem mondható gondolatokat
fel a fellegekbe
rég nem látott kedvesemnek
a féltés és az álmok szavait.
Bíborra festett ajkai
a tűznek
egyre közelebb
hajolnak.
Égő csókja elől menekülve
hajítom testét a fűre.
Harmat vetődik,
lakmározik
utolsót szisszenő
felém hiába tekergő
szürkeségbe porladt,
csókomtól elhamvadt
nyomorult testéből.
Fázom, hideg kábulat
csak a hajnal.
Édes illatokat hoz a szél
de elsuhannak közönyös, még
az álom mezsgyéjén merengő
tudattalan, önző
elmém mellett. Remegő kezek
öblítenek friss vizet
a piszkos csészébe, hogy újra
fekete vér fussa
körbe a fehér falakat. Forró
illatos gőzbe hajolt arcom
zárja színes szelencébe
az álmot. Pihenjen.
Ha felkel a hold majd újra előveszem,
szabadjára eresztem
a fenevadat. Álmaim szörnyét
a folyton megcsaló, undok reményt.