Nem érdekel már

Amikor már elviselhetetlen a csend
amikor a türelem zúgva mereng
amikor már nincs sem tér sem idő
ha nem zsúfol szavak közé a teremtő
erővel védett végtelen giccshimnusz…
Belefáradtam a semmibe.
Véres alkonyat temető szélén
törődött hangot cibál a szél végén
még hallani vélt lélekharang -
kong üresen a nincs fölött.
Már nem tudom mit akartam.
Mi volt az eredendő cél
mi volt a bűn mi hajtott feléd édesen
mi volt ami felborította kényesen
ügyelt egyensúlyát a világ
és titok közt kifeszített drótját
a gondolat-madaraknak
és miért kelt útra
valahány
vissza sosem térő vágy
szóba gyúrt érzés?
Elköltözött mellőlem a világ, fényév
távolság a következő gondolat.
Révedő tekintet odázza hangodat
már nem akarok hallani sem jót
sem rosszat, nincs bennem hasonló
jóérzés vagy indulat
meghallgatni a hírekben a mondatokat -
egymásra hányt szenzációk.
Belefáradtam a semmibe, hiába volt
perzselő érintésbe foglalt utolsó csók
a szobán átvonuló összes fény-játék
árnyék és szikrázó napsütés.
Nem érdekel már hogyan gyűlik az avar
hogyan lesz színes levelektől ropogós az udvar
vagy járda mellett száradó békatetem
miképp válik sürgő hangyasereg
aznapi asztalán menüvé…
elvásott minden gondolat, semmivé
szürkült a pillantás
elhagyott a simogatás
maradék emléke is…
Belémfáradt a semmi.
Nincs otthona már bennem szerelemnek
nincsenek szavaim a bűvöletnek
csak az utolsó kortyait nézem pohár fenekén
az egyre nehezebben kelő nap delén
a lustuló lélegzetnek adózóm
életeim cigarettába sodort
utolsó szálait gyújtva egymás után.