Kell egy hely

Csoszogásra ítélt fáradt
olaj a tűzre
karcsúsított bokát ölelő
lánc - talp a
hidegben lelt menedék
elől futó tűz az idővel
lángolt, perzselt szagú én
szívek mélyén
felejtett tudat,
referál a halál, kiragadtalak
elragadó ragadozó
fekete tinta a bőrömbe vésve
hajt előre megannyi tűz lobogva égre
legyint… veled lenni sülve-főve
szerelem gőze lágy érintés hull a földre
átvett irányítás zakatol
félretett elmém mögül, ráront
tovaosont félelmeimre…
kell egy hely, szűnni
szavakat nyűni
nyűgözni az érzés helyébe.
Belém történt kíváncsiság
ül a járdán kívánság szerint.
Nem egy szó, nem hatszáz egybefüggő karakter
láthatod
gondolatod
hogy ver léket
koponyámba, plántál éket
lázadásod…
lelkembe mart tudatod
temetetlen hantok
recézett ív
elvetélt frigy
álomba zárt hajnal
furcsa káoszba rendezett hajjal
tegnapok
lakják be a holnapot
ismeretlen emlék…
Huzatban ténfergő indulat
szitokká száradt nyári nap
cserepes ajkaim közé vérzett idő.
Ócska fordulat vét hibát,
rossz irány, csak hazugság menti a pillanatod.
Megérte? Meddig? Homlokcsont alatt
visszhangzó szavak
kongatják szívem harangját.
Vigyázz! Szavam öl, mar
mint arcba spriccelt sav
hagy nyomot
nyomtalan életem elkoszolt
mintáján
eltiport halhatatlan szivárvány
vergődik -
tantaloszi kín -
remegve felejtett reggel int
tested csak híd két világ között.
Keresztségben elnyert tűz
álmodó testre tapadó nedvesség hűt
lázban tomboló indulat
sző hálót a tudat
köré. Gránit arc, alabástrom bőr
mind hideg elutasítás, elmaradt öröm
gyötör magányos éjszakán
láthatatlan barát
présel ráncolt nyomot
elhagyott gondot homlokom
közepén futó ráncba
az utolsó táncba
csábított rozsdás ölelés.
Karmazsinba bújt vászon - kötés -
aranyba gyűrűzött kapocs
próbál fehér ruhát
mégis - elszaladt a nyár
vajon mennyit ér a szerelembe vetett hit?
Csak ölelj át, egy kicsit
hogy tudjam… létezel.
Illúzióban fogant körmönfont tucatgondok
utcán hagyott koszlott lábnyomok
felelőtlen szült csábító szavak tekerednek
derekadra… ágyékba mart lázadó ujjak merevednek
nyilallást álmodni a célnak! Légy férfi! Leheletbe
forrt csókod, utolsó szó mielőtt késő
visszakozni. De miért tennéd? Lepedő
gyűrődik alánk,
csendesen vigyáz
minden érintésre. Titok szövődik szálai közé
szentimentális érintés minden ránc. Kővé
vált zsibongást vált a zsibbadás, alélt testünk -
szóra fordítani nehéz, a sikolyba feszült
érzelem hangjait.