Lelkemből fontál verset
ahogy
összeolvastad az esti gyűlemet
mégis
szavakból szőttél magad köré
mikor
ujjaidra csavartad felfeslett elmém
fürtjeit.
Göndörbe sodrott emlékhajak
kusza
gondolatok, csak ténfereg a múlt
simult
ráncok hagynak nyugodni a gondok
mélyén.
Hiányodba burkol az éjszaka
illata
kakaó gőzében keresem fénykép
arcod.
Még magamon érzem pillantásod
hevét
a fülembe visszhangzott szavad:
elég.
Parázsló szénre sercintett
olaj
felhevülő emlékeim lángja lobban
noha
nincs jogom élvezni a szép napok
melegét.
Lehetőség csak a képzelet szülte
remény
hinni, hogy teremt a gondolat
erőt
fölülkerekedni a kimondott szavakon.
J.A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése