Tépett szárnyakkal

Mint vérzivatarban a pillangó repülök cakkosra tépett szárnyakkal tovább
ismeretlen szívekre hinteni a keserű szerelem édeskés porát
láttatni, mit a tolult elme takar a sürgető testi vágy mögött
szeretni kínban, élni gyönyörben mindenek fölött…
Elméláztam neveden, élvezettel rágtam minden betűt,
hangzót és hangtalant, csóktól borzolt szédítő keserűt
alkoholban oldott mámor, csalódott hajnal után
a rám tekeredett ébredést, a másnapos csapost, a talánt.
Kétségek közt felejtettél, lehet vagy mégsem, bizonytalan holnap
csak tapogatom a mindent, keresve hol vagy
mert akarom, hogy megtaláljalak a pad alá hányt szavak mélyén
szeretni akarlak, úgy mint rég, egyszer, sosemvolt holtak éjén,
összefüggéstelen szavakat akarok, lehed bőrömön, vonagló kínod,
testetlen gyűrűző, ujjaid közé szorult homályos álmod.
Megszámláltam az égen minden csillagot míg vártam,
cserepesre szikkadt tested gyöngyözte ágyam
üresen ásít. Hidegtől reszkető ujjaim a peremen ülve
lassan markolnak ráncot a sima felületre
feszes karokkal tartom el a vágyat magamtól
hisz látom még félsz… rettegsz a csodától
újra érinteni, eszmélni a mából, kívánni a lehetetlent
boldogságba fojtott ájult perceket,
növeszteni évekké a pillanatot, lopni a csókot alélt testemről
a leálmodott éveket kikotorni a szemétből…
Látod? Felvettem a régi ünneplő ruhám és mégis
csupaszon állok előtted. Így jó, rebbenő pillantásod jelzi
tetszem… még emlékszel vágyad vezényelte hangomra,
a testetlenné zuhant szerelem szülte sikolyra
az összecsorduló lélegzet ölelő melegére… még emlékszel, utazó.
Cakkosra tépett szárnyaim szemedre borítom, még álmodd
szantál illatú álmaid, selyembe öltöztetlek, lelkembe fonlak reggelig
s ha ébredsz, csak hímzett pille leszek párnád sarkain.