Furcsa régi érzések lepnek meg mostanában. Mintha napok óta aludnék és álmaimban gyermekkorom ízei, illatai lepnének meg. Különös hangokra kapom fel a fejem és régi-új gondolatok töltik ki a magány perceit. Mintha elmúlnék és még utoljára leperegnének életem fő pillanatai. Mindez nem egy perc alatt hanem hosszú napokra eresztve.
Az első randevú reszkető borzongását véltem felfedezni magamon pedig a mindennapok monotonitását tapostam épp. Percek teltek el mire ráeszméltem, mit is érzek igazán! Ugyanakkor szomorú vagyok.
Ezernyi esőcsepp halálát néztem ma végig, ahogy a zuhanás után csatlakoztak a nagy közös tócsához feladva az egyediség, az én szuverenitását, masszává lenni és várni a fényt, hogy új felemelkedés után egy másik zuhanás után lehessen egy másik én. De a víz csak víz marad, hiába annyi forma, annyi lehetőség. Óceán vagy egy csepp száron felkúszó életnyi tapasztalat mind nem ér semmit. A körforgásból nem látok kiutat. Vajon ez a pár mililiter csurranat, ami eret rajzol az ablakomra mi minden lehetett már? Gyermek arcán szétmaszatolt könny, öregember ereiben keringő vér, madárfiók csőrében tekergő pondró…
Az idő az oka mindennek. Múló hangulataim ma nem kapaszkodnak össze, értelmetlenül váltják egymást. Keresem magamban a régi Kedvesek lenyomatait. Mind hagyott bennem valamit magából. Egy gesztust, egy hangot, egy össze nem hasonlítható érzést karomon. Álmatlan éjszakáim rámizzadnak és hiába próbálom a hideg teraszon cigarettafüstbe csomagolva szélnek ereszteni őket… Rám telepedett ez a furcsa elmúlás-érzés. Próbálom megkeresni a felbukkanó emlékekben a tanítást. Mennyivel lettem több vagy jobb esetleg mit szalasztottam el egy történet le nem vont tanulságaként? Mi az ami ismétlések sorozata után is elkerülte a figyelmem vagy épp mitől tartottam magam tudatosan távol? Mennyit van még hátra mielőtt a nagy zuhanás után magába fogad a tócsa?
Az idő az oka mindennek. Tegnap - feladva elvet, fogadalmat - felhívtalak. Vágytam a hangod, hallani akartam a nevetésed. Nem volt hátsó szándék. Nem akartam mást, mint foltozni a lelkemen egy lyukat. Az elmúlt napokban fedeztem fel, véletlenül. Régi írásokat olvasgattam és egy befejezetlen mondat végén akadtam rá. Nem volt részedről ott a megnyugtató lezárást jelző mosoly.
Pakolgatom az emlékeim és néha egy-egy foszlány alól kikandikál az örökre égetett pillanat. Az a soha el nem felejthető, amit tócsáról tócsára cipelünk. Mint a gyerek születésekor az első sírás. Mindkét részről. Vagy amikor először simítottam végig az arcod.
Az idő az oka mindennek. Lassan felszínre kerülnek a nagy tévedések mögé szorult apróbbak. Szégyellem magam pedig elemzés után tanulni kellene belőlük. De nem ezt teszem. Megrágom és mielőtt levonhatnám a tanulságot még mélyebbre ásom. Talán épp így húzom az időt, lassítom a zuhanást. Mert mindent meg kell érteni, mindent meg kell vizsgálni, hogy befogadjon a tócsa. Persze vannak félmegoldások. Keveseknek adatik meg a tiszta átlátszó felület. A nagyja valami saras mélyedést dagaszt cseppnyi lényével, zavaros helyet adva békanásznak. Hiába várt fény után sóvárogva nevel szúnyoglárvát. Büntetés? Karma? Kitaláltunk fogalmakat, hogy megmagyarázhassuk feltérképezhetetlen szégyeneinket a nagy közös előtt.
Az idő az oka. Megtanultuk mérni a kiszámíthatatlant. Aztán amikor elszakadunk tőle és csak a sebességre koncentrálunk a becsapódás előtt már nem is lényeges, egyszerűen megszűnik az idő. De akkor miért ragaszkodunk mégis hozzá? Miért kell másodpercekre bontani a létezést, táblázatba szerkeszteni az életeket? Miért nem utazhatunk csak úgy a fénnyel váltva korszakaink sötétjét? Mert korszakokra bontjuk esetleges történelmünket, elnevezzük Krisztus előtt és után történt billogokkal jelölve az emberiség embertelen szemetét. Persze most mondhatod: voltak jó dolgok is. Kevés. Felkockázott mindennapjaidban katonás rendben felsorakoztatott perceidből mennyi a jó? Egy végtelenné sikerült érzelmes pillanat nem feledteti mikor csak úgy, dacból bántottál. Meg mást. Is. De most csak a gyengéd csókokra emlékezem. A vad szerelmek csitult öleléseire. Az idő az oka…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése