Örvény szélén

Franciakockás terítők fölött lejátszott háborúk
medvebőrbe bújt lányok - könnyűn
vett boldogság kesernyés íze toboroz
ólomlábú katonákat, időféltett távolodó
harsonák üvöltő álmok pergő kérgét
kaparja valami torokszorító felismerés.
Nincs idő. Csak Te vagy és Én vagyok,
mint közös nevező, egyenlő hosszú sorok
szigorúan mért szótagok a felfeslett
varrás alatt rejtőző titkos zsebek.
De kikandikál minden szavad mögül a féltés
remény és hit úgy ölel szinte fojt, egy-két
tilosban járó gondolatod nyomán feltörő
érdes héjú tiltott gyümölcs
kezedbe csorgó édes leve…
Csókolnálak. Lassú érzéki simítás
harcban kiégett értelem, a valóság
hűvösét takaró remegő bőr.
Én viharok közé szorítom az időt
és nem hagyok nyugtot a zenének
csatára induló testiség a kéjnek
utat engedő könnyek méltatlan halála
csupaszítja lelkemre egyszerű vágyad.
Élni.

Megjegyzés:   válasz Pethő Gábor Franciakockás álmok c. versére