Egyetlen percre

Egy percre behunytam a szemem
soraid ittam, rebbenés mögött szemem
merengve keresgélt
- ismerős emlék -
rég holt lelkek sorakoztak
egyetlen pillanatba
sűritve.
Kitépett,
s bennem élő darabjaik
egyszerre sikoltottak. Mozaik
részletek,
egy-egy történet
társas magányom - életem fűzött lánca
aranyló szemekből nyakra, bokára
mind hitték,
leszek csak az övék
örökre…
Én akartam
lenni hű, lenni társ, lenni feleség, anya
s talán voltam is mindnek egy pillanatra
voltam szívverés, lobogó vér,
szunnyadó szenvedély
és aludtam évekig, az istenért
valaki mindig akart belőlem:
csak egy órát adj, csak egy hetet,
csak egy ölelést, nem lehet,
hogy csak szóval szeress!
- mondták és én adtam
percekből éveket, s maradtam
fejben magányos.
Igen, mindig az ár sodort
míg egyszer, egyetlenszer
én is tudtam viszont érezni…
Rég volt, talán csak álmomban
azóta újra sodor az élet, árral
nem küzdök,
sikoltó lelkekből fűzök
szerelem-láncot nyakra bokára
mert veled együtt csak ez éltet, a vadászat.